Újlipótváros!!!! Végre itt is sikerült körülnézni (ezúttal a Vikit egy másik barátom helyettesítette), és most annyira izgatott vagyok, hogy el tudjam mondani, amit szeretnék. 

A városrész jelenlegi arculata az 1920-as 30-as években alakult ki, historizáló és bauhaus házakból áll, ez utóbbi pedig nekem titkos szerelmem. Kicsit most is úgy írok róla, féltékenyen, mint amikor az embernek van egy kedvenc együttese/filmje/bármi, és nem akarja kiadni róla az infókat, mert fél, hogy mások leszólják, vagy beszólnak, vagy mondanak valami negatívat a kedves dologra, és ez rosszul esik.

Néha úgy érzem, tényleg titok övezi, az egyetemen például nem tanultunk róla. Emlékszem, ahogy pislogtunk egymásra, hogy "nem voltunk egy előadáson?..." De, voltunk, és úgy gondolom, egy előadás egy kicsit kevés is lenne erre az anyagrészre. Tanultunk a századfordulóról, a posztmodernről és a kortársról, de a 20-as 30-as évekről egy szót sem. Kizárólag azért ültem végig azokat az előadásokat, hogy hátha hallok erről a korról, de hát nem. Ha az építészek sem tanulnak erről kielégítően, akkor a többieknek ki mondja el, hogy mi van?...  :/

Valamiért úgy alakult, hogy a 20-as, 30-as években a magyar építészet lépést tartott Európa építészetével. Nagyon szép, jó, minőségi épületek születtek, amire büszkék lehetnénk - de sajnos nem forog a köztudatban a modern kor építészete. Nem tudom, biztos azért, mert az előző rendszer igyekezett ezt elnyomni, viszont a rendszerváltás már 24 éve volt, szóval épp ideje feleleveníteni ezt a kort. Ha a köz ismerné, értené és büszke lenne a magyar modernizmusra, akkor nem nézne ki így a kertváros, a pénz megléte nem jelentene egyből ízlésficamot (és nekem sem kellene hallgatni ezeket a sértődött, lefitymáló mondatokat, hogy "bezzeg régen tudtak házakat építeni").

Az első házat a Pozsonyi úton fogtuk. Nagyon jó érzés volt bemenni, nem spóroltak semmivel - se a hellyel, se az anyagokkal. Minden csupa kő, üveg. Van egy kis kert is, ami eléggé túl van dimenzionálva növénymennyiségben, de inkább legyenek növények, mint ne. Ez persze a közparkokra egyáltalán nem igaz, szerintem ideje lenne felfogni, hogy a város az város, az erdő az erdő, az erdőben sok fa van kis betonnal, a városban sok beton van kis fával. Nem attól lesz jó egy park, hogy telenyomkodjuk egy rakás gazzal, utána meg leszarjuk, hadd nőjön, hajrá csövesek - ld. Múzeum kert. 

Szóval a kert lehetne egy kicsit csinosabb, annál is inkább, mert a lépcső mellett egy kis pihenő néz ide bőrkanapéval (!!!).

Jellemző erre a korra ez a lekerekített ablak, annyira szívmelengető, hogy képesek voltak legyártani egy íves sarkú ablakot, ma már ezt nehez(ebb)en lehetne elmagyarázni, hogy ez miért fontos. De ma pedig ma van, nem véletlenül olyanok a dolgok ma, amilyenek. Ahogy balusztrádos párkányt, úgy íves sarkú ablakot sem szeretnék tervezni, de mindkettő szuper a maga korában és helyén.

A lépcsőházat és a bőrkanapés pihenőrészt üvegfal választja el egymástól. A kép sarkában pedig szépen lekanyarodik a (kissé kopott) korlát, szeretem, amikor megszakítás nélkül végig lehet fogdosni a kapaszkodót.

A liftház kék üveggel van elkerítve, ez szerintem későbbi elgondolás, nekem tetszik, szeretem a színes, átlátszó dolgokat.

Régebben szokás volt egy táblázatba felírni, hogy melyik szinten, melyik lakásban ki lakik, itt is találtunk márványba foglalt neveket (nem urnahelyek voltak). Kár, hogy nem vakus a telefonom, jobban látszana, hogy milyen igényesen van ez is megtervezve, kis bemélyedésbe ez a táblázat, szuper!

Utána fogtuk magunkat és továbbmentünk.

-teti