Az egy dolog, hogy a várost járva jobbnál jobb házakat találunk, amik mind különböznek valamiben egymástól, egyediek, érdekesek és szépek - de a lakosság elég nagy része lakótelepen él, ezért nem szeretném, ha a társasházas blogunkból ez kimaradna. Nem kötelességből írok erről, hanem mert itt is szoktam csodálkozni dolgokon, csak jobban oda kell figyelni a jelekre.

A lakótelepeket azok az emberek gyűlölik igazán, akik soha nem laktak ott. Fúj, milyen nagy, mind ugyanolyan, mennyi ház, milyen lehangoló, blablabla... Igen, ez mind igaz, ocsmányak a lakótelepek Magyarországon, ez soha nem volt vita tárgya. Nem esztétikai okokból szép a panelházas lakótelep, hanem elvből. Ugyebár véget ért a világháború, mindenki tök kivolt, isten tudja, mik történtek, (itt meg itt sokkal okosabb emberek írnak erről jókat), mindenesetre szükség volt gyorsan egy csomó normális lakásra. Egyrészt azért, mert addig mindenki a nagyanyóval lakott együtt, aki beledumált a fiatal családok életébe, hogy "Erzsikém, nem kellene inkább pólyában tartani a Petikét? Olyan kis gyönge még!" és ez rohadt idegesítő volt már akkor is, mit szól bele... Másrészt egy csomó ember hirtelen beözönlött a városokba vasat és acélt termelni a répa helyett, (harmadrészt az 50 és 56 közt született Ratkó-gyerekeknek gyerekei születtek a 70-es években, ezzel mintegy kisebbfajta demográfiai robbanást idézve elő, de ez csak Magyarországra érvényes értelemszerűen). A társadalmi (és politikai) nyomás hatására olyan technológiát dolgoztak ki, amivel nagyon gyorsan nagyon sok és elég jó, összkomfortos lakások épülhettek. Volt kis konyha, kis fürdőszoba, saját, külön bejáratú szoba a gyerekeknek, és a mamát pedig elég félévente meglátogatni Szilasbalhás-alsón, egyszer télen, amikor karácsonykor töltött izé van, és egyszer nyáron, amikor le lehet passzolni a gyerekeket a szünidőre. 

És hogy milyenek a lakások? Hát kedves mindenki, én laktam belvárosi bérházban, családi házban, 30-as évekbeli konvektoros tégla társasházban és most panelban, soha olyan kényelmes életem nem volt, mint most, hogy panelproli vagyok. Ősszel bekapcsolják a fűtést, tavasszal kikapcsolják, elviszik a szemetet, kimossák a kukát, felsöprik a folyosót, van lift meg minden. Csótányunk utoljára gyerekkoromban volt a belvárosban, de egyébként a panelban nem élnek állatok, mármint pók meg százlábú meg ilyenek, csótány lehet, hogy van más panelekben, de a csótány nem állat, hanem interaktív berendezési tárgy, vagy sima kosz. És hogy milyen betonfalak közt élni? Hát... pont olyan, mint téglafalak közt, csak kétszer meggondolom, hogy kell-e az a kép a falra. A gáz ára pedig utolérte és lekörözte a távhőt. Ami miatt mégsem szeretnék itt megöregedni az a sok ember, akikkel együtt kell élni. Ez tény. Mindig fúr valaki, a mosógép centrifugál, pont szombat reggel kell porszívózni, bőg a gyerek, ugat a kutya, a hülye idióta megint zenét hallgat... A bérházakban is áthallatszik minden, de ott nem élnek ennyien együtt. Meg aztán kinézek az ablakon, jobbra rálátok egy panelre, balra is egy panelre, de a kettő közt van egy istenverte bolt vagy óvoda, de akár rendőrőrs is lehetne vagy a pokol kapuja, mert annyira undorító. Iszonyú praktikus az egész, mert minden közel van, nekem is nem egész 3 perc lejutni az "Igény" ABC-be. Ez a neve. Hogy "Igény". Szóval kissé fojtogató a légkör, és mióta felújították a házakat, már nem egy börtön külső helyszínére hasonlít a táj, inkább arra, mintha egy 50 méteres gyerek sok macaront evett volna, elrontotta a gyomrát és lehányta az építőkockáit. Igen, ocsmány, de van a fenekem alatt egy normális lakás, aminek a bérleti díját és a rezsiét is ki bírom fizetni. Ha valami nem tetszik, elköltözöm egy másik, ugyanilyen lakásba, nem érhet meglepetés, hiszen minden panel egyforma. Vagy nem?...

Igazából nem, az emberek próbálják egyedivé tenni ezt a sivár környezetet. Akadnak egyedi dolgok a házakban, pl. kapásból itt van ez a lift egy újpesti panelből:

Ilyen diszkó lift, fényes, csillogós, tükrös! Az elsőre szoktam menni ebben a házban, de lifttel megyek, mert annyira tuti! :)

A következő a ház, ahol most lakom, nagyon vicces, hogy feldíszítgetik karácsonykor meg húsvétkor:

Bájos, lássuk be.

Húsvétkor nyuszikák meg virágok voltak kiragasztva. 

Ebben az óbudai panelben szívszorító, ahogy a folyosót dekorálják művirágokkal... Igazi itt nem élne meg, mivel soha nem süt be ide a nap.:(

Kis asztal székkel, ki a franc ül ide ki? Nyilván senki, de ezek a szerencsétlen emberek mindent megtesznek azért, hogy otthonosabb legyen a környezetük.

Vannak itt továbbá nagyonszép képek, kicsit olyan, mint valami megemlékezés egy halottról:

Lehet a panelházakat rendesen is lerakni egyébiránt. Angyalföldön találtuk ezeket a belső udvaros elrendezésű, 4 emeletes, magastetős paneleket, tök normálisak voltak, tán 4 egységnyi háztömb ismétlődött, mindnek saját színe volt: zöld, piros, kék, fehér. 

Az udvarokon át lehetett menni a következő udvarba.

Elég kellemes, én szívesen laknék itt akár több évig is. 

A következő háztömb piros beütésű volt:

Sajnos minden udvarban játszótér volt, az meg kit érdekel négyszer egymás után? Jó, játszottunk egy kicsit, de hamar meguntuk a béna, EU-konform libikókákat, ahol nem lehet tisztességes sérüléseket szerezni... Ja, hogy ez a gyerekeknek készült? És ki gondol a felnőttekre?

A park nem egyenlő a játszótérrel! 

Ez persze egy pszeudo-lakótelep volt, mert kevesen laknak itt meg minden, de lássuk, hogy van pozitív példa is a normálisan elhelyezett panelekre.

Ennyi. Nem kötelező utálni a panelházas lakótelepeket csak azért, mert az elmúlt rendszer nagy szellemi és fizikai termékei. Nem ördögtől való, sőt, élhető és normális, és az én szókincsem és iskolázottságom sem fejlődött vissza, mióta panelben élek, idestova két esztendeje.

-teti