Idén is megrendezték a 100 éves házak ünnepét, ami arról szól, hogy sok, pontosan 100 esztendős ház (lakóház vagy bármi) nyitva van, meg lehet nézni, sőt programokkal is várják az embereket. Őszintén szólva az a rész nem annyira dob fel, amikor lakóházakba lehet bemenni "ingyen", mert én pont azt szeretem, hogy váratlanul adódik valami érdekes lehetőség, és ajándékba kapom az élményt, nem pedig előre kiszámítva. Voltunk pár lakóházban is, de amiről írni is szeretnék, az két középület és két építész, akik szerintem meghatározóak ebben az egész izében, és nemcsak az építészeknek, hanem mások számára is.

100 év nem is olyan sok. 100 éve ugyanis már látszódott, hogy majd elindul valami más, ami megosztó még ma is. Ha valami régi, azt automatikusan jobbnak ítéljük, mintha kortárs lenne, mert mondjuk "már kiállta az idő próbáját". A nagypapa is mindig defaultból igazat mond, nem? Húde bölcs, csak azért, mert már 90 éves, egyből mindent elhiszünk neki. Én azt szeretném, ha már 2020 vagy 2030 lenne, amikor mindenki automatikusan elhiszi, hogy az 1920-30-as házak szuperek - mint ahogy valóban azok, de már akkor is jók voltak, és nem x év elteltével váltak azzá. 

Szóval száz éve Magyarországon a nemzeti stíluskeresés zajlott. A cél az volt, hogy ne legyen osztrák, ne legyen császári, mert ezek évtizedekig itt ültek a nyakunkon, és épp elég volt már a szarjaikból - ki akartak találni valami egyedit, az országra jellemzőt.

Lechner

Az egyik ekkor tevékenykedő illető Lechner Ödön volt. Hát nem tudom, egy csomóféleképpen meg lehet fogalmazni a munkásságát. Szerintem az volt, hogy ő igen szerette az indabindát és a rececét, és összevissza alkalmazta az épületein, mert abban hitt, hogy teremthet egy nemzeti stílust, ami követi a magyar hagyományokat, de elég szabadon keverte a formákat és jeleket. Így született az Iparművészeti Múzeum, ami kicsit keleties, vagy a Postatakarék pénztár, ami mondjuk népies meg ilyenek. A díszek és dolgok "ellenére" a házai nagyon is racionális szerkesztést követnek. Az idén 100 éves épülete a Szent László gimnázium Kőbányán.

Egyébként én nem hittem volna, hogy ez Lechner, ami a külsejét illeti, mert  hozzá képest viszonylag egyszerű. De csak azért, mert nem figyeltem meg jól a részleteket:

(Furcsa ebben a kőbányai környezetben ez az iskola...)

Belül találhatóak az igazi lechneres dolgok:

Ez az aula, tele díszítésekkel.

Jó, mi?

A padló mintája se semmi, egy átértelmezett magyar címer, amit fordítva fotóztam le:

Gyakran tök szép a földszint, és gagyi a többi emelet, de itt ez nem így volt:

Marha széles, világos folyosók, itt is jópofa mintákkal a padlóban, amit jó lehet bámulni xy dolgozatra várva:

És ilyen érdekes, gyóntatófülkéhez hasonlatos szekrény-kabinjaik vannak a gyerekeknek:

Amiben persze tök nagy kupit tartanak, de ez mellékes. Van ilyen szép díszterem is:

Az udvar felől meg ilyen:

Ahogy itt járkáltunk, az jutott eszembe, hogy mennyire lennék újra iskolás. Amúgy persze rohadtul nem, de látszik, hogy mennyire fontos a normális környezet. Én ugyan hipermenő iskolába jártam, de olyan undorító szar volt az egész környezet, hogy legszívesebben eret vagdostam volna valamelyik türkiz csempés sarokban. Hú, viszont mennyire jó volt az iskola tanulmányi átlaga, ja bocsi, akkor máris rendben van, hogy elfog a hányinger, ha rágondolok. Pff.

Lajta

A másik építész, akinek megnéztük egy házát az én kedvencem, Lajta Béla volt. Azért szeretem Lajta Bélát, mert egy személyben mutatja be, hogy hogy lehet eljutni a díszektől a modern hajnaláig. Lajta Lechner tanítványa volt és kezdetben teljesen olyanokat tervezett, mint Lechner. A különbség kettejük közt az volt, hogy Lechner számára az ornamentika (=díszítés) a végállomás volt, a cél, amiben kiélhette a tettvágyát. Lajtánál ez átmeneti állapot volt, egy éppen aktuális eszköz. Ez pl egy korai háza valahol mucsán Zentán, tiszta lechneres, pont olyan a díszítése. Később szépen átalakultak a vonalai, ahogy a mestere, úgy ő is ésszerűen szervezte a házak belsejét, de ő lassan elhagyta a karneváli álarcot, a külső idomult a belsőhöz. Később már fura dolgai voltak, mint pl a mostani Új színház a Paulay Ede utcában... Ehehehe, csípem a perverz fickót! :D

A ház, amiről most szó van, a Radnóti gimi a Cházár András utcában, amit úgy kell kimondani, hogy császár andrás utca. Ez egy tök normális iskola. Használható és minden egyéb.

Gyanús, hogy összevissza alakítgatták, pl kifestették sárgára, de mindegy.

Szerintem elég kellemes ez a lépcsőház!

És eddig volt igényes, mert sajnos nem sikerült szépen belakni az iskolát.

Pedig minden adott, a folyosók itt is szélesek, de amúgy nem igyekszik azon senki, hogy szeressenek idejárni a diákok. A legjobb az iskolapszichológus a legfelsőn:

Igen, tök jó! Ha valami bajom lenne, én is ide jönnék kidumálni - ja nem, leugranék inkább a tetőteraszról, úgyis olyan hívogató ez a törött üveg:

Na jó, mindegy. Van díszterem:

Elég profinak tűnik! Az udvar felől pedig ilyen ez a suli:

Tök érdekes, hogy egy ember ennyit tud változni szakmailag egy élet alatt!

A részletekre mindig figyelt:

Az utcafront felől valamiért nem fényképeztem, nem tudom, miért, mindegy, ott így néz ki.

Hát ez. Szerintem ők ketten fontosak abban, hogy megértsük, mi a szitu manapság, és miért nem lehet minden megint olyan cukker, mint egykor.

-teti

(Forrásaim voltak: wikipédia, éptöri könyv és Kőnig Tamás építész előadása)