Imádom a Régi posta utcai Mekit, mert patinás és viszonylag félreeső; itt mindig megpihenek, ha a Váci utcai üzletekben nézelődöm. Így volt ez azon a napon is, amikor egy barátomat becsábítottam a Mekivel szembeni házba, amiről régóta sejtem, hogy jó, és tényleg így van. Sokat néztem ezt a házat, két dolog fogott meg benne kívülről:

A narancssárgával keretezett szalagablakok:

És egy postakocsis dombormű:

Belépve ez a látvány tárul elénk:

A modernista vonások, a fekete-fehér kő és a narancssárga szín az Átriumházat juttatta eszembe, és valóban: mindkét ház Kozma Lajos munkája. Megkerestem egy könyvben ezt az épületet, egész jól megőrizték az eredeti állapotot.

A legszomorúbb eltérés az egykori és a mai állapot közt az, hogy valaki lekente ezt a narancssárga csempét narancssárga festékkel. Nyilván megkopott meg minden, és valaki fogta magát, és lemázolta. Ez a festegetés egy érdekes jelenség amúgy ebben az országban. Ha valamit fel kell újítani, az azt jelenti, hogy tetőtől talpig lefestik, de mindent! Kívül a díszeket, a lábazatot; belül a falon a szögeket, a kilincset - mindent! Hogy miért? Hát, nem tudom, talán azért is, amiért a nők csak húsz tonna smink mögött érzik magukat biztonságban. Könnyű elkendőzni a valóságot.

Nekem nagyon bejött ez a ház. Hihetetlenül elegáns és nagyvonalú. Maga az előtér is, a márvány/mészkő (nemtom) burkolattal, a kanyarodó üvegkorláttal, a kerek portásfülke-ablakkal.

Ez a kanyarodó üveg egy elég jó trükk lehetett akkoriban, sőt ez ma is trükk lenne, már szinte hallom, hogy "hát ezt nem lehet megcsinálni! hát a gyártás! meg a szállítás! meg a kivitelezés! hátháthát blablabla" Biztos akkoriban is izéltek, problémáztak meg nyavalyogtak, de mégiscsak elkészült ez a ház így, ahogy van, mert érdekelte a szakembereket az, hogy hogy lehet megoldani egy problémát. És itt ez a ház, 1937-ben épült, könyvek íródtak róla, cikkek, fotók stb, pedig csak egy szimpla lakóház, és mégis híres lett, mert jó, és híresek lettek a mérnökei is, mert ügyesek voltak.

Fekete-fehér-narancssárga, ez lehet Kozma védjegye. Az emeleteken van egy kis félköríves üvegezett rész, ahonnan kis függőfolyosó nyílik:

A fent említett könyvben megtaláltam a ház alaprajzát is. Az első két szinten csak üzletek vannak,aztán minden emeleten egyetlen hatalmas lakás van, kivéve az utolsót, ahol garzonlakások vannak.

Kozma megoldotta a beüvegezett loggia problémáját: eleve beüvegezte a loggiát. Itt a Régi posta utca felé van egy kiugró, csupa ablak rész, ami hivatalosan zárterkély; ez kívülről nem annyira érvényesül, csak az alaprajzról lehet látni (és a könyvben is írják). Mostanában gondolkozom ezen a beüvegezésen. Én soha nem üvegezném be az erkélyt, de olyan tömegesen építik be a loggiát, hogy felmerül a kérdés: hülyeség a zárterkély, vagy legalább is az emberek nem szeretik. Talán az egész erkély egy illúzió, kiülök az erkélyre, és rálátok aaa??? A szomszéd házra. A gyárra. A forgalmas útra. A hányásra. Lehet, hogy ide nem is akarok rálátni, hanem otthon ücsörgök a kis lakásomban és megpróbálom elfelejteni, hogy egy lepratelep kellős közepén van a lakásom. Hát nem tudom, igazából most is az erkélyen ücsörgök, írogatok, csipszet eszegetek és elég jól érzem magam, de talán ezzel kisebbségben vagyok, mert az emberek zöme lomtárnak használja az erkélyt. Kicsi a lakás, nincs elég hely a cuccoknak. De amúgy milyen cuccoknak? Mindenki telepakolja a lakást egy halom szarral, mert jó-lesz-az-még-valamire, ez a nagymama hagyatéka, az meg az István bácsi kedvenc karosszéke... Édes Istenem, mikor tűnik már el ez a gyűjtögető szemlélet a társadalomból? TársadaLOMból...

Hát eléggé elkalandoztam, de egy szó mint száz: örülök, hogy ezt a házat is sikerült meghódítani, mert megint egy szép és jó élménnyel gazdagodtunk.