Házakban Jártunk

Fő utca - pontház

2014. szeptember 19.

Tuti, hogy mindenki ismeri ezt a házat a Fő utcában, aki minimálisan is érdeklődik az épített környezete iránt. 

ponthaz11_resize.jpg

Találtam egy hasonló blogot, mint ez, ahol valaki elég jól leírja, hogy mi a szitu ezzel a házzal... tulajdonképpen itt be is fejezhetném, mert valaki már tök jól leírta. Szevasztok! :D

...

Áh nem, én is leírom a saját szavaimmal, meg hátha még valami plusz dolgot hozzá tudok tenni.

Szóval van itt ez a ház a Duna parton, túl azon, hogy én imádom, mert szerintem jól néz ki, ez egy ikonikus épület több szempontból is. Először is a története miatt. Ez a ház lett a háború utáni újjáépítés jelképe Budapesten, mert az elsők közt volt, amit felépítettek 45 után. Nyilván rengeteget kellett gondolkozni, hogy akkor most mi legyen. A háború szar, nagyon szar, de az utána elkövetkező időszak egy nagy lehetőség is arra, hogy az emberek átgondolják a hibákat, és azokat kikerülve haladó módon, felelősségteljesen építsék újra az országot. 45 és 49 között úgy tűnt, jó irányba fejlődik az építészet, és esküszöm, ha akkor nem szól közbe a politika (pl a szocreál erőltetésével), akkor az emberek megértették volna a modern építészet (és a modern élet) lényegét, amit azóta se sikerült megérteni. A modern nem arról szól, hogy bekényszerítik az embert egy betonkockába és eltűnik az otthonosság és a nagymama - nem, a modern a szabadságról szól. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, egységesen mindennek át kellett volna alakulnia, a városnak, a társadalomnak stb. De aztán sajnos mind tudjuk, milyen nyomorult sorsunk lett. Ez a ház is valami nagyobb egység része, a tervezők (Németh Pál, Szilágyi Jenő és Scultéty János) azt szerették volna, ha több ilyen pontház is megjelenik a Duna parton, kicsit lazábbá téve azt. 

A mindenféle ideológiai bajokon kívül szerintem egyébként a legnagyobb gond az volt, hogy az ezidőtájt (45 és 49 között) épült épületek bizony elég drágák voltak. Akkor, amikor az ország próbál feltámadni halottaiból, lehet, hogy rosszul vette ki magát egy-egy ilyen figurázás, mint ez, vagy pl a MÉMOSZ székház a Dózsa és a Városligeti fasor sarkán, vagy mint a volt Belügyminisztérium a Jászainál a Duna parton. Ezek mind elég fényűző házak voltak. 

Na lássuk akkor a házat. Kívülről is elég jellemző, egyrészt a "lábakra állított" alsó szint miatt, ami a modern egyik nagy találmánya, ezáltal sokkal szabadabban lehet alakítani a földszintet és közvetlenebb a kapcsolat a környezettel.

ponthaz5_resize.jpg

ponthaz6_resize.jpg

Itt pl nagy üvegportál mögött bolt van. Aztán itt van ez a mészkövezés az alsó szinten, ez az akkoriban épült épületek szinte mindegyikén ott van (a fent említett MÉMOSZon és BMen is). Meg aztán a többi szinten ez a téglaburkolat a falon, ami szerintem (!) külön Scultéty mániája volt, mert akkoriban inkább mészkőlapokat raktak a homlokzatra, de ő a téglában utazott (Győrben is).

Bemenve aztán azt mondtuk: hűűű...

ponthaz19_resize.jpg

Egy nagy, fényes, tágas lépcsőház kanyarodik üvegtégla fal mögött. Oldalt 3-3 lakás található. Legfölül tetőterasz van impozáns kilátással a várra illetve a Dunára és az Országházra meg ilyenek, sajnos ez most nem érvényesült, mert botrányosan rossz idő volt:

ponthaz7_resize.jpg

... és nem lehetett kimenni, csak kifotózni. Ez akkora hülyeség, nem azért van tetőterasz, hogy ne lehessen használni, a fene egye már meg! Jó, én igazából nem lakom itt, de tuti, hogy a lakók sem használják. A tetőterasz is jellemzően modern találmány egyébként. Ez volt felül, ott lehetNE kimenni a teraszra:

ponthaz10_resize.jpg

 De hát itt a lépcsőház a lényeg.

ponthaz3_resize.jpg

Hogy ez mennyire jól néz ki!

ponthaz13_resize.jpg

ponthaz16_resize.jpg

ponthaz18_resize.jpg

ponthaz12_resize.jpg

Minden nagyon alaposan meg van tervezve. A földszint is szuper volt, csak sajnos azt nem tudtam lefotózni, mert egy nyanya engedett be, aki izélt, hogy jöttünk-e valakihez, mondom, jah, na húzzál már innen ( - az utóbbit nem mondtam...), és a végén is utánunk jött, hogy mit fotózgatunk már itt, jaj de sok betörés van mostanság, és akkor meg már be kellett vallanom, hogy építész vagyok, de elég gyanús voltam. Tehát kifelé sem tudtam megörökíteni a földszintet.

Szóval ez a ház tipikus példája annak, amikor valami túlmutat saját magán és többletjelentést hordoz. Kicsit ilyen "mi lett volna ha". Nem tudom, mi lett volna, ha megvalósul az, amit elterveztek. Jó lett volna? Nem tudom, de mindegy is, mert itt nem érdemes nagy ívű projektekbe belekezdeni, mert úgyis mindent elkaszálnak a közepénél. Vagy még az elején. :/ Ez van.

-teti

süti beállítások módosítása