Mivel ez az első budai poszt, ezért itt fogom kifejteni általános véleményemet a budai oldalról. 

Először is, Budát csak annak van joga szidni, aki tényleg ismeri. Aki csak idejön a távolból, azt se tudja, mi van, csak azt látja, hogy zárva van a bolt és egyből hőbörögni kezd, az nem kompetens a témában. Mivel én itt születtem és itt éltem 22 évig, ezért feljogosítva érzem magam a véleménynyilvánításra.

Nos. Buda egy szar, ezt nehéz lenne eltitkolni. Átjövök reggel Pestről, és abban a pillanatban, ahogy kilépek a metróból, minden egyszerre lerohad. Nem megy a busz, nem jó a jelzőlámpa, baleset, dugó, káosz, rögtön elkezd zuhogni az eső, öreg nénik és bácsik támadnak a többi emberre. Fellázadnak a mozgássérültek, a kutyások, a buszsofőrök, az ellenőrök és mindenki; és minden egy irányba mozog: hogy itt ne működjön semmi. Budán valójában nem lehet lakni, nincs bolt, nincs gyógyszertár, nincs orvos és mindenki öreg. Itt farkastörvények uralkodnak, az erősebb és egészségesebb marad életben. A busz (ami amúgy is fél óránként jár) télen tényleg nem tud felmenni a hegyre, a kertekben vadállatok élnek, lábatlan gyíkok, lódarazsak és egyéb meghatározhatatlan, undorító, nyüzsgő, csúszó-mászó dögök. Viszont amikor már tényleg elkeseredek, dühös vagyok és legszívesebben felrúgnám az egészet, akkor olyan pillanatokban részesít a hely, hogy megenyhül a szívem és mindent azonnal megbocsátok. Olyan, mintha lenne valami ótvar kismacskám, aki idegesít, rossz helyre kakil, nyávog meg minden baja van, de nem tudom nem szeretni, mert ismerem, az enyém és ragaszkodom hozzá. Buda csak a nem budaiak szemében tűnik fölényeskedőnek és sznobnak. Persze az, de emellett sok más is: titkos, romantikus, szeszélyes, megható, öntörvényű és zárkózott. Nem tárja fel magát, meg kell szelídíteni, de ha az ember megismeri, onnantól ragaszkodik is hozzá. Budapest maga a vágyakozás. Pesten Budára vágyom, Budán Pestre, nincs értelme egyiknek a másik nélkül. 

Frankel Leó utca

Ennek az utcának a Margit-hídtól északra eső részén találtunk 4 vagy 5 ugyanolyan házat és addig-addig keringtünk körülöttük, míg végre valaki (természetesen egy öreg néni) jött és "beinvitált" minket. Ez egyike az ún. "lottóházaknak", ami nemtom mi, van itt egy blog a lottóházakról, de nincs kedvem végigböngészni... A hatvanas években épült szerintem ez a pár ház, egyből az a gondolatunk támadna, hogy úristen de szoci, de azért megjegyezném, hogy abban az időben is épültek nagyon jó házak. Az, hogy Magyarországon ilyen előszeretettel szocizzák a házakat tán annak köszönhető, hogy válogatás nélkül mindenre fújjolnak, ami a rendszerváltás és a háború közt történt. Pedig ezt azért nem kéne. Egyrészt jó lenne már lejönni a "kockaházak" gyűlöletéről, másrészt sokat ront a helyzeten, hogy nem újítják fel ezeket az épületeket, és így persze, hogy visszataszító az egész. Nade most nem erről van szó.

Nem fotózok kívülről házakat, ez a kép is csak a bejárat miatt készült, meg hogy látszódjon, hogy szabadon álló, pontszerűen lerakott társasházakról van szó. Árkádok alatt kellett bemenni egy üvegezett előtérbe, éééééss... ééééééééés:

megcsinálták azt, amire szerintem minden tervező vágyik: kis medence volt a házon kívül és belül!! Sajnos nem volt benne víz, csak egy bicikli, de gondolom tényleg medence lehetett, mert van benne egy lefolyó. Hát csak ilyen kacsaúsztató. De lehet, hogy csak növényeknek valami, tök mindegy, valami vizezős dolog, és én imádom a vizet egy házban vagy kertben. Van itt ez a fura csempe is, ott a helyszínen nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, de most így monitoron keresztül tetszik.

Szóval van itt ez a nagy, üveges előtér, szép világos, kilátással a szabadba, igazán kellemes :) Minden erejüket és pénzüket erre az üveges előtérre fordították, mert ez minden, amit a ház tud. Volt még egy kis üvegtégla, és én megveszek az üvegtégláért, bármit el lehet nekem adni, ha van benne üvegtégla.

Pedig ocsmány az egész, mennyire nincs már kiszerkesztve, a teteje ferde, az alja egyenes, de belemetsz a lépcső... Nagyon gagyi, de: üvegtégla.

A folyosók bénák, szűkösek, csúnya az ajtó meg a kő meg minden, de összességében mégis tetszett nekünk ez a ház, jó érzéssel távoztunk, mert volt benne ötlet.

Jó volt a "kert" is, nem igazi, mert mi gond nélkül bementünk, szóval közterület, de mégis eléggé privátkodó. Van kis hinta is, persze lerohadt, de a lehetőség adott. Csak ugye ki hintázna itt? Hiszen Budán csak öregek laknak.

Lukács utca

A következő ház a Lukács utcában volt, ami a Kolosy térhez van közel, de még nem Óbuda. Eléggé kis gagyi volt, tényleg semmi extra, a házban találkoztunk egy öreg nénivel, aki megkérdezte, hogy keresünk-e valakit. Mondtuk, hogy nem, és gondolatban hozzátettük, hogy és tessék már elmenni innét, minek kell itt alkalmatlankodni. De nem ment el, és azt is megtudtuk, mire vár: egy öreg bácsira várt.

Egyedül a lépcső korlátjánál dobbant meg a szívem, mert pontosan ugyanolyan kovácsolt vas mintája volt, mint ahol gyerekkoromban laktam. Na mindegy. De nem volt lift! Dráma. És a belső udvar szánalmas volt.

Mennyire nem törődnek vele, sehol egy kis növény vagy valami... persze, mert Buda enélkül is eléggé agyonnövényezett, nem igénylik az udvarban a dzsungelt. Na de akkor is, azért... A Temetetlen halott című filmben ilyen helyeken rója a köröket (és köt barátságot egy patkánnyal) Nagy Imre a kivégzése előtt.

Egy valami azért cuky volt, és biztosan a ház díszeként tisztelik:

Angyalka a lépcső kanyarban, falfülkében! Ez a ház védőszentje. :)

Fazekas utca (?)

A mai utolsó példa a Fazekas utcában volt azt hiszem, ami a Margit körúttól van befele a Duna fele. Az egész Margit körút meg ez a környék igazából Buda pesti része. Véletlenül rossz útvonalon folyik a Duna, ez igazából Pest. Ebbe a házba nem egy öreg néni nyomán jutottunk be, hanem egy középkorú nő segített meg bennünket, de ő is meg fog öregedni ám!

Nincs is előtér, béna szar, szűkös, és az embert rögtön a kukák látványa fogadja. Most ezt miért? Nem épült ez olyan korán, hogy ne jutott volna eszükbe, hogy jézusom, a kukákat hová is kéne elrakni! Ez is kb 20-30-as évekbeli ház lehet, akkoriban azért feltalálták már a kukát szerintem, ahogy a kukatárolót is.

Éppen csak hogy felszaladtunk, mert valakik ott pakoltak alul, és csak szaladtunk csak szaladtunk, hatszáz emelet volt, lift sehol... Jó ez a korlát, nem mondom, tényleg, viszont engem frusztrált az, hogy nincs orsótér, azaz nem tudok lenézni több szinten keresztül a lépcsőkarok közt, ettől bezártság érzésem lett. És a legfelső emeleten pedig nem történt semmi. Volt valami kert is, de nem fotóztam le, mert épp kerti parti volt limonádéval. Hát, lejöttünk, elmenőben gyorsan befotóztam még egyet a házba.

Azért lett ilyen vacak ez a kép, mert gyorsan kellett készíteni, ti. állandóan járkáltak itt, épp valami lakásfelújítás volt, azért is ekkora itt a kupleráj. Sajnos a kupi nélkül is béna az egész.

Hát nem tudom! Nem vagyok valami meggyőző a Buda-szeretetemmel, ugye? Azért, mert ez nem Buda, ezek csak hányaveti házak. Mennyire meglepő, hogy a nagyon jó (vagy eléggé jó) környéken a társasházak nem reprezentálják túl magukat. És nem azért, mert nem díszesek meg mittudomén, hanem mert valahogy eléggé unottak. A lottóház az nem, az első példa, az tele van ötlettel és poénokkal! Most hirtelen eszembe jutott egy hasonlat. Vannak ezek a budai lányok, akik konszolidáltak, semmi különös, nem hangosak, nem halkak, nem kihívóak, nem csúnyák, nem szépek, nem feltűnőek, csak úgy vannak, és úgy rendben vannak. És olvasnak a villamoson, többnyire Márait vagy Wass Albertet. Hát pont ilyen ez az utolsó két példám is. Úgy jó, meg minden, de már el is felejtettem az egészet. Kati? Vagy Zsuzsi? Vagy Ági?...

Van még egy ház... Egy olyan ház, ami egy teljes külön posztot érdemel. Itt várakozik, hogy megírjam, és alig várom már, hogy beszámolhassak róla, de muszáj előtte némi hatásszünetet tartanom. Tehát folytatás következik, és Buda még távolról sincs kivesézve. Ez nem Buda volt, hanem csak az ilyen pszeudo-Buda.

Cső!

-teti