Sokan kérdeztétek, hogy melyik a kedvenc házam.

Csak vicceltem, senki nem kérdezte :D Mindenesetre ez a poszt a legeslegnagyobb kedvencemről fog szólni, a Weiss Manfréd Művek Elismert Nyugdíjpénztárának Bérházáról, ami a Margit körút és a Rómer Flóris utca sarkán áll. Ez egy nagyon híres ház, agyon van publikálva, sokkal jobb fotókat találtok erről, mint amiket én készítettem, de nem baj, most nem fotópályázati anyagot állítunk össze. Mivel rengeteg információ van az épületről, ezért nem fogok mélyen belemenni az elemzésbe, nem is tudnék, mert ugyebár az egyetemen nem tanították a magyar modernizmust, amikor ez a ház is épült, csak az előtte és utána való korokat. Én tényleg eléggé fel vagyok ezen háborodva, csak sajnos engem is az a generáció nevelt fel, akinek a hátát szép lassan meghajlította a Kádár-korszak és elfelejtették belénk nevelni a felháborodás jogát. Azaz nincs értéke annak, ha valaki felemeli a szavát valami ellen. Jójóóó! nem lehet mindent a szülőkre kenni...

Nos tehát. Ebbe a házba kivételesen célirányosan érkeztünk, én már előtte való nap is próbáltam bejutni, de nem jött senki, becsöngettem három helyre, de nem szóltak bele... Cégekhez csöngettem, hátha kinyitják kérdezés nélkül, de nem. Másnap álltunk ott vagy 10 percet, mire jött valaki, és akkor végre bejutottunk.

Ebben a házban járni egy élmény. Mint valami 3D-s mozi vagy nem is tudom, egy külön program itt lenni. Menjünk el a Margitszigetre, menjünk be a Weiss Manfrédba - számomra ezek hasonló jelentéssel bírnak. Az előtér tágas, csupa márvány minden, a csillár is menő. Mindenre odafigyeltek, minden részlet megtervezett és helyesen kivitelezett, tisztességes, pontos, szép. Én voltam már itt pár évvel ezelőtt, és tényleg könnyek szöktek a szemembe, annyira nagy hatással volt rám a ház.

Az előtérben kis márványpad van, a vége szépen lehajlítva, a másik végén (ami a képen a sötétbe veszik) pedig kis hely van egy cserepes növény számára. Mondjuk izé, azért ez a rész nem úszik fényárban, szóval a páfrányok vagy gombák talán jól érzik itt magukat, de ez most tök mindegy, de tényleg.

A kőkeretes ajtó-ablak nyílások... Imádom az épített nyíláskereteket! Ráadásul ez ilyen lekerekített sarkú keret, hihetetlen, hogy itt mindent lehetett, semmi nem volt túl drága. Weiss Manfréd, aki alapította Csepelen az acélgyárat, baromi gazdag volt, nyilván ez a ház is azt a szemléletet tükrözi, hogy van a vállalat, amiben egész életükben dolgoznak a dolgozók, és a cég ezt honorálja pl ilyen pazar épületekkel az alkalmazottak számára. Egy ismerősöm mesélte, hogy a nagyfaterja a Weiss Manfrédban nyomult valami magas pozícióban, és az élete volt a vállalat - el is hiszem.

Igazából az egész ház a liftet ünnepli.

Azaz bocsánat. A lifteket, ugyanis ebből az üveghengeres liftből kettő van egymással szemben, a lépcsőház két átellenes oldalán. Az elsőben van egy kis kerek szék és az ajtaja önműködő, levideóztam az élményt, de amúgy teljesen egyforma a két felvonó.

Azt hiszem, ipari műemlék ez a lift, el is hiszem, mert irtó menő. Belül faburkolatos, meg eleve ez a henger, meg hogy ki lehet belőle látni körbe, gyakorlatilag panorámalift, a panorámát pedig a lépcsőház szolgáltatja. Ezt a képet a liftben utazva készítettem:

Az is meg van komponálva, ahogy leérkezik a liftház a legalsó szintre a kukák közé, még az is teljesen rendben van.

:) kicsit furcsállom itt ezt a hurkát mint virágtartót, de oké. És jé: ők meg tudták oldani a kukák elhelyezését normálisan!

A liftek hengere átszúrja a födémet a lépcsőház két rövid oldalán, csak így egyszerűen, mintha minden bizonnyal pofonegyszerű lett volna megoldani az ilyesmit akkortájt. 

Eleve a korlát, ez a hajlított fa fogódzó mennyire igényes, mennyire jó... Ééééééss... a legnagyobb buli a lépcsőház orsóterében (amiben elférne egy lakás, akkora) ér minket, ha felnézünk a legfelső szintig:

Kerek üvegtéglákkal kirakott felülvilágító van a ház tetején! Hát... hát én nem is tudom, mit mondhatnék.

Gyorsan ránéztem Google maps-on, hogy is néz ez ki fölülről, hát persze, hogy van egy nagy terasz. És miért jó a terasz? Mert a kilátás meg ilyen:

Ez valami köztes emeleten készült, szóval a tetőteraszról lehet, hogy még a Duna is látszik.

Itt minden egyedileg készült, a lépcső melletti ablakok nyitásmegoldása is ötletes:

Ilyen X alakú szerkezettel lehet behúzni magunk felé, és akkor szellőzik, kinyitni és kihajolni nem lehet rajta azt hiszem. Manapság biztos hisztinének, hogy jaj, nem lehet mosni az ablakot, de kit érdekel, annyira semmi baja az ablaküvegnek, annyira tiszta, hogy ezen a képen nem is látszik, hogy van.

A felújítás-karbantartással mindig bajaim vannak, most sincs ez másként.

Ez a padlóburkolat elég fos volt, biztos nem eredeti, és amúgy is ideje kicserélni, mert sok helyen kilyukadt meg feljött, a korlát fogódzójából is letörtek darabok néhol, és egy nagyon fontos dolgot fedeztem még fel, ami nem ütött volna szíven, ha nem nézek erről a házról régi képeket.

A fal az bizony ilyen hálós, pepita mintájú volt. Most pedig egyszínű SÁRGA. Külön adót fizettetnék azzal, aki sárga falfestéket gyárt. Már minden ebben a madártej színű, tojás-mézes-édes, ragadós színben úszik! na jó, mindegy, nem idegesítem fel magam a poszt végére.

Szóval így. Itt egy ház, amin nincsenek díszítések, nincsenek csicsák, minden elegáns, nagyvonalú, tágas, világos, csupa gondoskodás és szeretet jellemzi. Olyan, mintha  ezzel a házzal megszűnt volna az azon való igyekezet, hogy minél szebb és ötletesebb közös tereket és közlekedőket hozzanak létre társasházakban, mert a Weiss Manfréd Művek Elismert Nyugdíjpénztárának Bérháza mindenkit maga mögé utasít a múltban és a jövőben egyaránt.

-teti