Ezt a bejegyzést legalább fél éve írom. Még tavasszal a 100 éves házak ünnepén néztük meg, a Nagymező utcában találtunk rá. Nagyon megtetszett és mindig nekirugaszkodtam, hogy írok valami okosat, de mindig ilyen építészes fellengzős nyálverés lett belőle, úgyhogy elhatároztam, hogy nem írok semmit, csak a képeket mutatom, egy-két megjegyzéssel. Íme a szóban forgó ház:

Premodern stílusú, kicsit angolos.

Jó lehet itt élni. Fantasztikus teraszok és erkélyek... Nem tudom, ezek fontos dolgok. Olyan sokat dob az ember életén, ha az, ahová hazamegy, szerethető, és reggel, amikor kinyitja a szemét, valamilyen jó környezetben találja magát. Szerintem erre érdemes négyzetmétereket "áldozni". A nagy ablakok, sok fény, teraszok, nagy területek, értelmes belmagasság... ez miért luxus? Szerintem hosszú távon ezzel meg lehet spórolni mindenféle orvosokat és pszichiátereket, de komolyan. Ez a ház itt igen nagyvonalú, de amúgy a jó élethez nem kell sok. Pl most, hogy egy 2,9m-es belmagasságú lakásban lakom, sokkal kevésbé érzem magam egy lapos csótánynak, mint amikor 2,7m-esben laktam, és csak 20 cm-ről van szó. Egy sor falazóblokk!

Kerestem az alaprajzát de nem találtam meg sajnos, de a külsőből ítélve a belső is biztos, hogy jól ki van találva. A lépcsőház is olyan, amilyen, korrekt, már nem is nagyon emlékszem rá:

Most nem is ez a lényeg, ez a ház főként kívülről elbűvölő. Egyszerűen megnyugtató ránézni. Városias és egyben otthonos, modern és közben tradicionális, kissé uras... Lakhatna itt Hercule Poirot. Olyan véletlen itt ez a ház, elüt a környezetétől, sokkal jobb, mint a környéken bármelyik. Az embernek föl sem tűnik, mert csak megy, baktat az orra után, pedig!... Nem is tudok többet mondani róla, inkább csak tovább nézegetem.