A minap kinéztem egy házat az Arany János utcai metrómegállóval szemben, csak akkor épp nem volt érkezésem bemenni, de később megvalósítottam az álmaimat és betértünk ide is, meg egy másikba is, és még dokumentálom is.
Az elsőnél (ami valami nyugdíjintézet bérháza volt) így ácsingóztunk befelé, de épp siettünk valahova, és nem akartunk ott perceket topogni:
Ez megint nem egy tematikus bejegyzés lesz, pedig azt jobban szeretem, mert több értelme van valamiről gondolkozni és aztán állítani valamit, mint körömreszelgetős stílusban cseverészni, hogy "jaj képzeljétek, itt meg itt voltam pénteken és ezt meg ezt láttam" - na mindegy, ez most mégis ilyen lesz.
Az első ház egy merőben impozáns darab a Nádor utcában. Az OTP tulajdona, úgyhogy csak a bejárat utáni kis lépcsőházban voltunk, mert nem volt kedvem ahhoz, hogy "Jó napot, kit keresnek?" "Á csak ezmegazmegamaz" "Hát de sajnos nem engedhetem be magukat blablabla viszlát" Az előtérbe egyébként szabadon be lehet menni.
A víz világnapja (03.22.) okán érdekes helyekre be lehet jutni, szóval felmentem a gyógyfürdők honlapjára, és megnéztem, mi a helyzet. Elég szegényes volt a kínálat, de tartottak tárlatvezetést a Gellértben. Még soha nem voltam ott, mert botrányosan drága, de most elmentem legalább a házat megnézni. Hát, a tárlatvezetés elég gagyi volt, jött egy random alkalmazott a fürdőből, és eléggé összevissza beszélt nagyjából semmiről. Úgy éreztem, ha elolvastam volna pár dolgot a témáról, jobban el tudtam volna mondani, mert semmi olyat nem mondott, amit a wikipédiáról ne lehetett volna megtudni ("már az Árpád korban is blablabla"). Úgyhogy csak fél füllel hallgattam oda és inkább a fürdőt néztem, mert az szép. Elég indabinda, és ez elviszi az ember szemét, a sok csillogás, meg a szobrok meg a színes izék, és hú de jó nagy. Amúgy ez az egész a szállodáról szól, a fürdő rész egy (vagy több) nagy közös medence a vendégek részére, ezt az is bizonyítja, hogy valahol jobb oldalról kell besunnyogni az épületbe, ha csak a fürdőbe szeretnék menni. De ha besunnyogtam, utána eléggé impozáns:
Kicsit olyan, mint egy pályaudvar. Vagy mint egy templom, még színes üveges ablakok is vannak:
(nénivel)
és így játszott a fény ezen a boltíven:
A másik irányban meg ez volt:
A templomos analógia szerint a végében ott van az oltár, ami egy csobogó volt Izéke szobrával, elfelejtettem hirtelenjében:
Ja nem, eszembe jutott, Aphrodité és Amor. Tök mindegy. Volt egy középső rész is, egy kör alakú tér, kupolával:
Körüljárható galériával, fölnézve ilyen bevilágító volt a kupolán, akár csak a törökfürdők tetején szokott lenni:
Ebben a középső térben (amúgy elég gagyi) mozaik volt a padlón:
Az volt csak a vicces (és az egyetlen érdekes, amit a "túravezető" nő mondott), hogy Jóska, aki csinálta a mozaikot, képes volt a mintába beleírni a nevét és telefonszámát, hogy ha pótolni kell az alkotást, tudják, kit kell hívni:
Szép kis szobrok is álltak itt körben:
Aztán felmentünk a galériára:
Ahonnan aztán bementünk az uszoda terébe. Bevallom, nekem furcsa ez az egész galériás cucc. Nem értem, hogy minek van. Mi a fenére kell itt ránézni? Tényleg nem akarok beszólni egy száz éves háznak, de nekem kezdetektől furcsa volt ez a fürdő.
Nagyon király meg minden, de miért olyan, mintha egy egyetemi aulát elöntött volna a víz? A galérián lehet sétálgatni, és nézni az öreg mamik narancsbőrös testét úszás közben. Én egy kicsit azt gondolom, hogy a fürdőépítésekhez csak a törökök értettek Budapesten. Egy normális törökfürdőben az ember elvan órákig, ilyen víz, olyan víz, gőz, szauna, mittudomén, a gondolataim elúsznak, teljesen ki lehet kapcsolódni. A Gellért meg nem ilyen. Kicsit uszodás, kicsit élményszerű, de egyikben sem hozza a 100%-ot, pihengetni nem nagyon lehet sehol. Szépnek szép, persze, de ez a körüljárkálós dolog, meg hogy az ember közszemlére van téve, nem tudom, nem éreztem, hogy jaj mennyire megfürdenék most.
Jó sok növénnyel telerakták, ez kedves. Itt a nagy attrakció, amire büszke mindenki, az az elhúzható tető:
Innen pedig ki lehet menni a kertbe.
A kert egy csalódás, sajnos, főleg az összevissza újítgatásnak köszönhetően. Még nincs kitisztítva a hullámmedence, azért ilyen undorító:
De ha lehet hinni a Moszkva tér c. filmnek, akkor május elsejére már jó lesz. Szóval itt van ez a hatalmas kert, és nincs benne semmi érdekes, minden tökig le van burkolva és heló. Ja, van egy kisebb medence és mellette szauna:
Minden le van burkolva ezzel a fehér, álló téglalap alakú csempével, indokolatlan helyeken is. De a régi dolgok legalább jók:
Nekem borzasztóan szedett-vedett a kert, túl nagy, és hirtelen nem jutott senkinek semmi sem az eszébe, hogy mivel kéne feletetni a négyzetmétereket. Persze vannak szép dolgok:
Tök szép díszes meg minden, nem ezzel van a gond, hanem szerintem az egész komplexum zavaros, nem a fürdőről szól, hanem a díszekről. Kellemes itt járkálni, de nekem sokkal hitelesebb például a Rudas, mint fürdő.
Néha kilométerekre vágyunk és akkor felülünk a vonatra és kirándulunk Vidéken. Én tudom, hogy a Vidék nem egy kerülete Budapestnek, és nem kell általánosítani, de olykor, ha több napot töltök távol, úgy érzem, büntetésből vagyok Vidéken, vagy hogy börtönben vagyok vagy nem is tudom, pedig nincs semmi baj a Vidékkel, csak nem ezt szoktam meg. De néha csak egy fél napot kirándulunk, és akkor jó, mert biztosan tudom, hogy este már megkapom a napi ólomadagomat.
A minap megnéztük anyukámmal a Varázsfuvolát a Zeneakadémián, a darabon kívül az Akadémia felújítása is érdekelt bennünket. Miközben vártam rá a Liszt Ferenc téren, láttam, hogy a szemközti, progresszív külsejű házban épp kiviszik a kukákat, úgyhogy gyorsan bementem és megnéztem.
Igazából nem adott hozzá túl sokat a lelki fejlődésemhez, belül elég sivár:
Ha az ember kimegy ezen az ajtón, akkor egy kültéri folyosón találja magát, ahonnan menő kilátás nyílt a Gellért hegyre. Sajnos én ezeket az élményeket nem tudom átélni, mert mindig úgy érzem, hogy most fog leszakadni alattam a födém vagy most omlik le a korlát, én meg lezuhanok a 20 m mélybe és... és akkor inkább eljövök a folyosóról. Na mindegy, szóval már-már csalódott lettem volna, de a földszinten vicces dolgot találtam. Az egyik falon volt 5 db okkersárga, lyukacsos henger a gázvezeték társaságában. Úgy hittem, a hengerek is valamilyen gépészeti berendezés részei, de nem, mert felkapcsoltam egy kapcsolót, és ez lett:
Meglepő, mi?
Nem tudom, ez hogy jutott eszükbe.
Nade a Zeneakadémia. Több mint 10 éve nem jártam ott, szóval már nem annyira emlékszem, de jó volt. Nyilván eleve is szép volt, de a felújítás is jó lett, itt egész emészthető formában írják le, hogy milyen meg hogy volt, szóval most nem fogom tömörítve, pongyolábban megfogalmazni. Nem értek az ilyen felújításos dolgokhoz, csak azt tudom, hogy 10 éve még csoffadt volt az egész és használhatatlan, nem volt elég WC, most meg van WC, van lift, van egy rendes büfé, meg ilyenek. És szép lett/maradt.
Ugyebár a Zeneakadémia alapvetően ilyen:
Eozinmázas izés csilivili díszes színes szagos, mindenhol van valami kellem. De ez annyira agyon van dokumentálva, hogy én ezt kihagyom. Mivel ez egy egyetem, ezért vannak más, nem a koncertekhez kapcsolódó részei is, és szünetben azt javasoltam a mamának, hogy liftezgessünk össze-vissza és nézzük meg az épület egyéb részeit is. A legfelsőn kiszállva egy ilyen részben találtuk magunkat:
És vicces, mert ez merőben más, mint a Zeneakadémia többi része, de mégis megpróbáltak ráutalni, hogy de ez itt a Zeneakadémia, például a felületképzéssel. Ez a szürke nem látszóbeton, hanem le van kenve valami olyan anyaggal, aminek van egy kis arany-színű csillogása, ha úgy esik rá a fény.
Nem annyira adja vissza a kép az aranyat, de így volt, higgyétek el. :) Más részletekben is megidézték az Akadémiát:
Ez a korlát is kicsit olyan hangulatú, ezzel az arany színű kapaszkodóval, meg a kis arany csíkokkal benne. Máshol lehet, hogy furán hatna egy ilyen korlát, de itt nem.
Ez egy másmilyen korlát. A lépcső mellett balra le lehet ülni ebbe a barna fakkba. Lemenve ezen a melléklépcsőn:
...az egyik emeleten voltak további ilyen szobák:
Ez is a Zeneakadémia része.
Én azt hittem, hogy itt van egy nagy koncertterem és akkor ennyi, de kiderült, hogy van egy kisterem, és sajnos véletlenül oda vettem a jegyeket. Mindegy, legalább ezt is megnéztük, ez ilyen volt:
Kicsit furcsa itt ez a sok lámpa, de mindegy. Itt tartják a kortársabb előadásokat, amikhez többféle fény szükséges, és ilyen volt ez a Varázsfuvola is.
A Varázsfuvola elég zavaros sztori. Arról szól, hogy van valami csávó (Tamino), aki beleszeret egy tök ismeretlen csajba (Pamina), de azt fogva tartja egy idősebb perverz faszi (Sarastro), aki a kiscsaj anyjának (Éjkirálynő) a szeretője volt. Felmerült bennem, hogy a perverz nem a kiscsaj apja-e véletlenül, de az ott izél valamit, hogy "jó akkor nem üldözlek többé a szerelmemmel", miután a lány megemlítette neki, hogy inkább a fiatal gyerekkel szeretne járni. Nem tiszta, hogy most szerelmes volt-e a lány az öreg fickóba vagy sem, mert néha ölelgeti, néha meg mittudomén... A végén a perverz és a kiscsaj mamája is összejön, meg a csaj és a fiatal gyerek is, meg még mások is, de az nem érdekes. A történet kicsit tanulságmentes, hacsak nem az, hogy a dugás mindent megold hogy a bosszú megmérgezi az ember szívét.
Az előadás érdekes volt, mert magyarul ment a műsor. Varró Dániel írta át magyarra a művet, és ez vicces volt, ("á inkább maradok szingli"), de mondjuk az Éjkirálynő áriájához szerintem hozzátartozik ez a német krahácsolás, mert abban a nyanya arra buzdítja a lányát, hogy ölje meg a perverz fickót. A díszlet nagyon jópofa volt, mert a Zeneakadémiát idézték bizonyos részek, egy kaput, az orgonát, az eozinmázas gömböt, ami annyira jellemző a házra (azon ültek a szereplők), a cicis szobrokat, amit fogdosott egy másik perverz alak (Papageno), és ilyenek. Összességében jó volt, nekem csak azzal volt bajom, hogy talán nem énekeltek annyira jól, de mondjuk rosszul sem.
Hát ilyen a Zeneakadémia, menjetek és nézzetek ott műsorokat, mert most már tök jó, és a székek sem nyikorognak, ha egy mm-t moccan az ember.
-teti
Nemrég ellátogattunk a Csepel Művek területére, hogy régi ipari csarnokokat nézegessünk. Az üzem Weiss Manfréd nevéhez fűződik, akit már említettem egyszer a henger alakú liftes ház kapcsán.
Valaha ez egy sikertörténet volt. Weiss Manfréd (1857-1922), a tesójával, Weiss Bertholddal húskonzervgyárat alapított, a terméket főként a hadseregnek szállították, és kialakult a kapcsolat a gyár és a hadsereg között. A húst fém dobozokba rakták, így elkezdtek érteni az ilyen fém-dolgokhoz is, és akkor egyszer csak elkezdtek inkább töltényeket gyártani a hadsereg számára. Miután a Közvágóhíd közelében lévő üzemük felrobbant, a hatóságok nem engedték a lőszergyártást azon a környéken, így át kellett költözniük Csepelre. A gyár fejlesztéséhez a további tőkét házasság útján szerezték, jó helyre házasodtak be ezek a kópék. Közben Berthold lekopott, mert bekerült a parlamentbe, az üzem teljes egészében Weiss Manfrédé lett. A háború előtti években és a háború alatt is hadi dolgokat gyártottak a sereg számára, a termelés maximális volt, a gyár egyre bővült. 1919-ben a Tanácsköztársaság államosította a gyárat, Manfréd kikészült és öngyilkosságot kísérelt meg, megmérgezte magát, de megmentették. Szegény szerencsétlen, felépít kemény munkával egy hatalmas és virágzó gyárat és akkor egyszer csak elveszik tőle. Nem is tudott talpra állni, 1922-ben meghalt. Ez szomorúan hangzik, igaz? De... ne ezt lássuk benne, ez az időszak szívás volt mindenki számára, inkább arra gondoljunk, hogy Weiss Manfréd, egy falusi pipakészítő fia egy élet alatt létrehozott egy hatalmas üzemet a semmiből, ami rengeteg embernek adott munkát, és 100 év múltán sem felejtettük el az ő nevét és érdemeit. A Weiss család után a gyárra először a nácik, majd a komcsik tették rá a kezüket, közben a második vh alatt nagy károkat szenvedett az üzem. 1950-56-ig a gyárat Rákosi Mátyás Vas- és Fémműveknek hívták, mintha olyan rohadt sok köze lett volna a gyárhoz, de mindegy. De mi a helyzet napjainkban?
A Ferenczy István utcában volt ez a ház, amit már régóta szeretnék megnézni, és a múltkor sikerült. Épp jött egy kutyás bácsi és bement, mi meg követtük. A kutya az valami apró dög volt, katonai, szegecsekkel díszített zöld kabátkában, kissé bizarr hatást keltett. A ház harmincas évekbeli (gondolom). Nemtom kicsit azért más, mint az eddigi 30as házak, mert valahogy olyan indusztriális:
A lámpákra értem, meg a liftre. Kicsit olyan, mint egy erőd (pont ideillett az előbbi honvédelmi kutya), nem egy finomkodó ház. Talán ez az egyetlen bájos rész:
Ez a kis valami itt. Nem tudom, mi volt ez, talán tényleg virágtartó. Most meg ezek a jóemberek beraktak ide egy hokedlit, rajta egy elszáradt szarral. Lehet, hogy hozok ide egy növényt, a fenébe is, nem hiszem el, hogy senkinek nincs egy kiutált diffenbachiája ide. Más gond is akad persze:
A jobb oldali lámpa alatt ki van írva okosba, hogy vigyázat, nagyfeszültség, amiről a Danger! High voltage! jutott eszembe, ugye. Na mindegy.
Jó ez a mennyezetig burkolt fal! Végig ez a két dolog van, ez a fehér mészkő, meg ez a sárgaréz cucc. Minden ezzel van megcsinálva. Jó, lehet, hogy nem réz, nem tudom, kicsit drága lenne, mert a korlát is ebből volt, végig:
Ugyanaz az anyag, csak nem látszik, mert nem volt elég fény. Elképesztően alul képzett vagyok építőanyagok terén, meg hát ugye meg se néztem rendesen. Nem kis magasság amúgy, hét emeletes volt a ház:
Nem én fényképeztem persze, kiver a víz a magasságtól... Amúgy a korlátoszlopok szerintem tényleg márványból voltak, olyan hidegnek, tömörnek és súlyosnak tűntek. Úgy volt, hogy a ház - több másikkal együtt - egy udvarra nézett, minden szinten egy lépcsőfordulóban volt egy ajtó (nem volt kulcsra zárva), ahol ki lehetett lépni egy erkélyre. Szóval a szokásos, lh-ból nyíló erkély dolog. A lépcsőház amúgy világos, mert az erkély mentén üvegtéglás a fal, íme:
Jó lehet nappal! Amúgy érdemes mindig felmenni a legfelsőre, mert ilyen furcsa dolgok várják ott az embert:
Ez meg mi? Valami féregjárat a dimenziók között? Centrifuga, kredenc, seprű, mindenféle gyanús dolog, nem először vár egy más világ a legfelsőn. Hát jó.
A következő ház szintén 30as évekbeli, de ez biztosan az, mert ki van rá írva, hogy 1933. Ez nem olyan menő, mint az előző, de nekem mindegy, szeretek mindent ebből a korból. Azért, mert igényes, akkor is, ha nem volt annyi pénz. Ugyebár a 30-as évek elején a gazdasági világválság nem esett olyan jól, aztán mégis egy csomó jó dolog épült, de már annyiszor hangot adtam ennek... Nem(csak) a pénzen múlik ez az egész. Én azt szeretném, ha eltűnne már ez a nosztalgikus sóhajtozás, hogy ó istenem, a nagymamám háza Szatymazon, az bezzeg! Meg így meg úgy! És a magas tető, meg a izé! A régiek aztán tudtak! Fúj kockaházak! Ez a szűklátókörűség, ez kikészít. De én látok reményt, sokan kimennek külföldre, körülnéznek, hogy mi van, hazajönnek; talán szép lassan átalakul a közízlés, mert ez botrány, ami itt van. Pl ez? Vagy ez? Ez is jó giccses. Vagy ez, kis timpanon, kis izé, na mindegy, a végtelenségig lehetne ragozni. Nem tudom, mit tehetnék. Írom ezt a blogot, a barátaim tudják, mi a szép és mi az ocsmány, ebben az életkorban ennyi tapasztalattal ez telik tőlem.
Szóval a ház:
A kapu fölött a felülvilágító, zsír! Meg a rácsok meg minden, hát na igen. Bemenve:
Ja igen, nyitva volt a kapu, és hamar rájöttünk, hogy miért: rohadt büdös volt. És nem enyhült, csak szétvált különböző sűrűségű szagokra, kicsit szemétszag, kicsit dögszag, kicsit gázszag - minden emeleten más. Az egész ház fekete-fehér-bordó volt, nemrég újították, és jól sikerült. Ez a plafon:
A korlát is ilyen bordóra volt festve:
A korlát nem volt egy nagy szám amúgy:
A legfelsőn valami furát tartanak faketrecben (lehet, hogy ez volt a büdös):
Lehet, hogy ebben őrzik a Bénát.(Bár az mért lenne büdös?)
A házhoz kert is van:
Tulajdonképpen... nincs ezzel semmi baj :D Lehetne szebb persze, nem hiszem, hogy bárki is kiül ide, de naés aztán, a kertnek az is egy funkciója, hogy jó ránézni az ablakból. Nem kell mindig ott lenni, elég, ha csak egy 3D-s kép. Nem kell paradicsomot termeszteni mindenhol, ez itt a város, bemegyek a boltba és megveszem a szaros paradicsomot.
A padló a pihenőkön feka-fehér kockás volt, körben bordó szegéllyel:
A bejáratnál meg ilyen kígyós minta volt:
Semmi extra, tudom én, de akkor is jó volt itt járkálni.
Mind a két ház jó volt a maga kategóriájában, mindkét miliőbe be tudnék illeszkedni, sőt, az utóbbiba jobban, mert kicsit frusztrálna, hogy egy várba kell hazamenni esténként. De lehet, hogy csak irigy, kishitű személy vagyok, hogy á úgysem fogok soha ilyen menő helyen lakni! Nem tudom.
-teti
Egy ismerősöm adta a tippet, hogy nézzük meg a BKV házakat a Hűvösvölgyi úton, ez öt darab, egymáshoz nagyon hasonló lakóház, amit annak idején (mittomén mikor, tán az 1900-as évek elején) a BKV épített a dolgozóinak. Azóta a lakások egy jó részét eladták, de pár még mindig a BKV tulajdona és a dolgozók laknak benne. Szóval vasárnap "reggel" kinéztünk az ablakon, láttuk, hogy esik az eső, köd van, minden undorító - tehát sétára teljesen alkalmas idő van, nézzük meg a BKV házakat.
Imádom a telepeket! Ha valamiből több van, nagyobb eséllyel elhiszem, hogy az alapegység jó. Ez olyan, mint a divat. Látok egyvalakin a bokája fölé érő nadrágot, kicsit még sajnálom is, hogy nem kapott a boltban hosszabbat. Látok még 10 emberen ilyet, és egyből én is szeretnék egyet. Ez gyarlóság és oktalan dolog, és a közösség általi befolyásolhatóság is, de... hát ez van.
Mindazonáltal, ezeknél a képeknél szeretnék arról megemlékezni, hogy mennyire elképesztően igénytelen emberek ezek, akik így bírják kifesteni a házat. Tessék megnézni, egyik jobb, mint a másik, a közelebbinek csak az alját festette ki ezzel a krémsárgával, a középső csak az elülső homlokzatot kente ki, a szélső meg eltávolította a vakolatdíszeket. Jaj biztos csak viccelt az építész ezzel az okkersárgával, és valójában ilyen vajsárgát akart! Ahogy hiszünk az orvosnak, az ügyvédnek, a gázszerelőnek, úgy miért nem tudunk hinni az építésznek, hogy esetleg ért a dologhoz és jó, amit csinál? Na.
Furcsák ezek a házak, az átlag dolgozóknak épültek, nagyok, oldalfolyosósak, egymás felé néznek, pedig biztos, hogy jó a kilátás, mert kis dombon is van és jó magasak, de a lakások mégis oldalra néznek. Egyébként engem mindig meghat, ha egy cég lakást építtet a dolgozóinak, ahogy az óbudai gázgyárnál is láttuk, szívmelengető, ha a munkáltató szociálisan is foglalkozik a dolgozóival :)
Nem árasztottak túl jó hangulatot, olyan hodály-szerűek voltak.
Néhol a házak közti kis kert jól nézett ki, néhol teljesen elhanyagolt volt, alapvetően elég szedett-vedettnek tűnt. És rossz állapotban is voltak a házak.
Totál kihalt. Nem hiszem, hogy jó lakások lehetnek, keskenyek, kicsik, hidegek. Alapvetően hasonlók voltak a házak, de eltérő lakóközösségek lakják, van, amelyik nagyon elhanyagolt, van, amelyik egész jó. Ja igen, még a kertről: ez egy nagy placc eredetileg, ahol áll ez az 5 ház, de már nem annyira körüljárható, mert felszabdalták kerítésekkel, csak úgy. Minden kis házak közötti kertrész más képet mutat, pl volt egy ilyen csöves tanya is:
Itt van ez a borostyán-lugas, arra a táblára meg az van írva, hogy ha nincs itt dolgod, akkor húzzál innen te bunkó - csak szebben megfogalmazva. A kertek végében pedig ott a remiz!
Ott alszanak a villamosok, jó közel van a munkahely! :)
Miután körülnéztünk a kertben, betértünk a házakba.
Ez egy jobb állapotban lévő példány, itt a lépcsőház is fel volt újítva, ki volt festve:
Jaj de ari ez a kifele hajló virág :)
Szóval ez kis kedves volt, elég sokat nyom a latba, hogy milyen állapotban van a ház. És van, ahol biztonságosabb is, nem lehet az egész folyosón zavartalanul végigcaplatni bárki számára.
Ha a házak közötti rétet nem is, de ezt a tornácos-oldalfolyosós dolgot aktívan használja mindenki.
Mindenhol székek, hamutartó, mittudomén. Ja, meg egy bazár is:
Hehehe... megtoldotta még 10 nm-rel a lakását. Van reflektoros világítás is, és furcsa cső a plafonon... De a folyosó éke: a dísztárcsa! lehet, hogy erről olvassák le az időt, ami eléggé mindegy lehet, hogy mennyi.
Egy másik, rossz állapotú házban meglehetősen rosszul éreztük magunkat.
Hááát...
Nagyon le van pukkanva szegény. Ez meg külön vicces volt:
Emögött az ajtó mögött egy folyosói közös wc található. Benéztünk és ott volt egy wc csésze elhagyatott környezetben. Először azt hittem, lakás, de ez az ajtó csak 60 cm lehetett.
Ne ez a vécés legyen az utolsó kép...
Ez azért szimpatikusabb, még úgy is, hogy csak az alsó szint van kifestve, és hogy valaki beüvegezte a felső szinten a tornácot. -.-
Szóval, hát én nem tudom. Különlegesnek különleges a hely, de nem annyira győzött meg, és nagyon furcsa, hogy egy (vagy több) drága telken, burzsuj környezetben vannak ezek a házak, béna lakásokkal, és akik itt laknak, biztos, hogy nem gazdag emberek. Egyszer végleg le fog rohadni, lebontják a házakat és valami nagy, csilivili dolgot építenek a helyére. Lehet, hogy szenyó vagyok és lehet, hogy nincs igazam, de nem biztos, hogy annyira bánni fogom, pedig én tényleg igazat szoktam adni a régi házaknak.
-teti
Úgy döntöttem, leírom a hosszú kutatásom mostani állását a metrón utazó emberekkel kapcsolatban. Régen, amikor még a farkasok között éltem Budán, örültem, ha kéthetente fél órára embereket láthattam a metrón, de mióta emberek között vagyok, azóta szívesen utaznék egyedül a szerelvényen, vagy akár elvezetném én a metrót azon a napi 2 úton.
A metró egy meditációs hely, fizikai és szellemi utazás egyben. Az ember üveges szemmel bámul egy pontra, a szemben ülő cipőjére vagy műkörmére, és fejben messze jár... Otthon hagytam a telefontöltőmet... Be kell jelenteni a vízóra-állást... Mit is kell ma csinálni? Ja igen, ma találkozom délután az xy-nal... Ha viszont az ember felocsúdik és otthagyja a belső világát, akkor a következőket figyelheti meg.
A metrószerelvények a lakás egy további szobájaként működnek egyes emberek szerint.
A konyha
Elképesztő, hogy reggel nyolckor minden második ember a metrón reggelizik. Annyira undorító, ahogy zabálnak, ülve, állva, a pofámba nyomva a büdös kajájukat, rám morzsáznak, csámcsognak, könyörtelenül, míg az egész virslis táska el nem tűnik a végtelen beleikben. Én tényleg kivagyok, ha a metrón eszik valaki, mert egyrészt ez az új Alstom nagyon összepréseli az embereket, másrészt ha nem mellettem, akkor szembe velem van a zabáló, és premier plan-ban kell nézni a szájszervét. És nem az van, hogy jaj, mennyire alacsony a vércukor-szintem, ennem kell valamit, különben elájulok, nem, előre megtervezik, hogy a metrón fognak reggelizni. Van olyan, aki alufóliába csomagol kis szendvicskéket. Paprikás és kolbászos, jó büdös. Volt egy nő, aki hozott magával szívószálas dobozban tejecskét! A Fornettis zacskókat meg betiltanám, ez a félkemény papír, ahogy azzal zörögni lehet, hosszasan, reggel ez a legborzasztóbb hangeffekt. Reggel mindenféle ember eszik, de hazafelé csak a mohók, rendszerint a túlsúlyosak, akik nem bírják ki hazáig. És amikor tömik a gyerekeket, jaj nehogy éhen maradjon, nehogy éhhalált haljon azalatt az öt perc alatt, tömjed a babapiskótát kicsikém, és mindenféle szarral etetik: csoki, süti, keksz, mindegy, csak állandóan tele legyen a szája valamivel, hátha 10 éves korára már 60 kiló lesz, jaj de édes kis dundi, hát hadd egyen, ha éhes. A zabáló embereknek üzenem, hogy a metrón ahogy dohányozni, úgy enni sem lehet.
A nappali
Vannak ezek a bizonyos kedvező tarifák a telefontársaságoknál, vagy a céges telefonok. Jézusom, magamra maradtam a metrón, mit csináljak az elkövetkezendő 15 percben? Felhívom a Marikát gyorsan. Ha reggel van, azt kell meghallgatni, hogy mit álmodott (ki a szart érdekel?), ha délután, akkor meg hogy mit mondott a Sándor az irodában, mekkora egy suttyó paraszt. És ez a jobbik eset. Rosszabb esetben végig kell hallgatni, hogy párok veszekednek telefonban, vagy más magánbeszélgetéseket, pl hogy János vett egy 20 milliós ingatlant, hát képzeld el Erzsikém, a konyha akkora, mint az én egész lakásom kétszer... Nem tudom, honnan volt rá pénze, de van egy-két tippem, tudod... Meg vannak olyan emberek, akik a másikhoz a kelleténél jóval hangosabban beszélnek, hogy mindenki hallja, mennyire okosak. Ilyenkor szoktam elővenni a bedugós fülhallgatómat és hallgatok valami igazán hitványat.
A könyvolvasók nem szoktak zavarni, én is ott szoktam kiolvasni mindenfélét (amikor mások beleolvasnak mellettem, épp tutira valami zavarba ejtő résznél tartok), de érdemes megfigyelni, hogy mit olvasnak. Valami hitvány bestsellert, P. J. Sparrowen: A holdfényharcos titka, vagy valami kínos pszichológiai könyvet: Maczók Edina: Ágyban - párban, alcím: Hogyan okozzak örömet a páromnak? vagy ilyesmi, iszonyú vaskos könyv, hogy azt higgye, komoly dolgot olvas, de csak azért vastag, mert 15-ös betűvel van nyomtatva félfamentes rajzlapra. És... tessék megfigyelni, hogy majdnem mindenki az elején tart a könyveknek, tehát nem olvassák ki sosem. Van ennek egy továbbfejlesztett változata, amikor egyesek angol könyvekkel nagyoskodnak, de közben akkora prolik, mint egy valag, majd biztos elhiszem, hogy érti, amit olvas!
A telefonnal babrálók a mai kor lenyomatai. Ha elolvasta az összes emailt, megnézte az összes facebook izét az üzenőfalán, akkor előkerülnek a játékok, egyet se ismerek, mert kb 2 percig tudnak lekötni. Nincs baj ezzel, amíg nem hanggal játszik valaki. Vagy ha valaki sms-t ír, és van billentyűhang, az első, amit kiállítok az új telefonból, az a billentyűhang. A telefon egy lecsatolható testrész, mindig nálam kell, hogy legyen, különben rokkantnak érzem magam. Ha belepillanthatok a telefonba, meleg, barátságos érzés árad szét a testemben, úgy érzem, a barátaim mindig velem foglalkoznak, mindenki szeret és fontos vagyok - ezért nonstop a telefont kell bámulni, a legalkalmatlanabb helyeken, pl ajtóban is.
Az előszoba
Igen, az alkalmatlan hely, az ajtó. Bejön a kufferral, lerakja az útba, és az üléseknek háttal elhelyezkedik. Ezért rossz a sor szélén ülni, mert mindenki odanyomja a seggét az orromhoz, és odalógatja fölém a táskáját.
A dolgozószoba
Szar ügy, ha valakit épp a metrón érnek el munka ügyben. Sokan ilyenkor egyébként lerázzák az ügyfelet, hogy most épp metrón vagyok, öt perc múlva visszahívom, jó? De van egy csomó olyan ember, aki önként indít hívást a metróról. Halló Nemcsák Ágota vagyok, elnézést a zavarásért, a Szajkó utcai lakás miatt hívom, mikor tudnánk megnézni? Bár az villamos volt és nem metró, de valaki egyszer kajak ott beszélte meg az ügyintézővel a banki ügyeit, olyan szarul állt szegény, hogy majdnem a markába nyomtam egy kétszázast.
A hálószoba
Engem nem zavar, ha egy párocska kéz a kézben ül, megsimogatják egymás haját vagy kezét, mélyen egymás szemébe néznek - ilyenkor mindig átjár a remény, hogy a szerelem nemcsak a 16 évesek kíváncsiságából, felelőtlenségéből és maximális toleranciájából adódó privilégiuma, és nem minden kapcsolat végződik válással. De elég kínosnak érzem, amikor pornó-realityben van részem, és a lány ölében hiába van táska, attól még tudom, hogy a pasija épp hova nyúlkál - nem, ezt nem élvezem. És amikor elkezdenek smárolni (nem csókolózni, hanem smárolni), cuppognak, látom, hogy épp merre jár a nyelve, még a nyálcsík is megcsillan... öhhööhö-öhöhö, sírni tudnék! Néha a pár egyik fele is kínosnak érzi, hogy a másik nyomul, feszengve néz körül, hogy ki az, aki látja a magánéletét. És van a birtoklási vágy, általában a fiúk azok, akik egy percre sem engedik el a nőjüket, de láttam olyat is, amikor egy normálisnak tűnő felnőtt nő egyszerűen rátette a faszija lábára a sajátját - nehogy az felpattanjon és elfusson, rájőve arra, hogy kelepcébe esett.
Vannak a notórius alvók, ez én vagyok. Beülök a szerelvény mélyére, becsukom a szemem és alvást mímelek, és nem adom át a helyem az öreg néninek, aki az Örsön száll fel, és 5m-rel odébb van egy zsír-üres metró. Időre megy? Jaj szegény. Mindenki időre megy! Ő a nyugdíjfolyósító intézetbe megy, én meg a munkahelyemre, a rohadt jövedelmem után befizetem az adót, amiből az ő nyugdíját fizetik.
A fürdőszoba
Talán ez a leggusztustalanabb formája a metrónak. Az hagyján, amikor a nők a metrón fejezik be a sminkelést, de amikor itt is tisztálkodnak... Nem értem, miért itt kell a köröm alatti koszt kipiszkálni. Minden második embernek undorító a keze, főleg a nőknek, persze, ha állandóan tépkedik a bőrt meg rágják a körmüket. Ha a kezük kész van, jön a fülük kipucolása. Nem, nem akarom folytatni, mert kihányom ezt a japán instant tésztát, amit az előbb megettem.
Ezek csak a hétköznapok. És még hány más dolog van: a részegek, a bulizósak, a büdösek, a kéregetők, a pszichopaták, a kutyások, a gyerekkel utazók, a külföldiek, a vidékiek, a nagybevásárlásból érkezők... És én is egyetértek, igen villamos, troli, bicikli, virágok, zöldfelületek, együnk ebédet a tészta. és a leves. nevű helyen, nézzünk művészfilmet valami haldokló moziban - de ha lenne rá anyagi lehetőségem, beülnék egy autóba egyes egyedül, az fix.
December utolsó napjainak egyikén tett sétálásunkat örökíti meg ez a poszt, röviden. Már eléggé késő volt, és amúgy is alkalmatlan volt az egész mindkettőnknek, mert a Viki nem ért rá, én meg fáradt voltam - de ezekkel nem törődtünk és tök jó este volt.
Furcsa ez a környék, a parlament és a körút közt, mert minden tele van hivatalokkal és egyéb intézményekkel, mint pl. Kúria (Legfelsőbb Bíróság - a szerk.) és hasonlók, ahova ugye nem lehet beszökni, sőt, az már baj, ha a Legfelsőbb Bíróságon kell dekkolnom :D Teljesen kihalt, mintha egy díszlet lenne az egész, és nappal is hasonlóképpen üres.
