Házakban Jártunk

Olyan régóta szeretném!... Átrium mozi és egyebek

2014. szeptember 03.

Ma Szerencse Nap volt, mert olyan házak adattak meg, amik régóta érdekelnek, ráadásul félig-meddig híresek, vagy legalább is feltűnőek, így aki valamennyire ismeri a környéket - nevezetesen a Margit körutat és a Frankel Leó utat - azoknak tuti szemet szúrtak már ezek az épületek.

Az Átrium ház

 

A Margit körúton lévő Átrium mozi (Május 1 mozi) agyon van publikálva, mert nem olyan régen sikerült kirángatni méltatlan helyzetéből, főként színházként funkcionál mostanában. Itt van róla egy cikk, nagyon menő az egész (1936, Kozma Lajos). Főként a mozi/színház rész a király, sikerült rendesen felújítani, érdemes csak úgy bemenni, pláne, hogy nagyon gyakran van az előtérben valami performansz, és az ember tök véletlenül belecsöppen furcsaságokba, ami váratlan fordulatot hoz a szaros kis sivár életében. (Amit ilyen élményekkel kevésbé érzünk annak.) Ide tehát bármikor be lehet menni, nem nézik ki az embert, viszont az épület lakóház része nehezebb ügy.

Évekkel ezelőtt majdnem megnéztünk itt egy albérletet, így lakást is láthattam volna, de aztán hagytuk, mert drága is volt, meg a körútra nézett, a napi nyolcszáz mentőautó és a heti három tüdőrák nem ért annyit, hogy egy Kozma Laja házban lakjak... asszem...

Éppen sétáltam a Körúton egy nehéz telefonbeszélgetés közepette, amikor látom ám, hogy tárva-nyitva van ez a ház, amit annyiszor meg akartam már nézni, de sose sikerült, hiába álltam előtte perceket. Bonyolult telefonbeszélgetés ide vagy oda, bementem megnézni. Pont erre gondoltam, hogy ilyen lesz: normális, és egy kicsit alá van rendelve a mozinak. Mármint érződik, hogy itt nem a lakóház az érdekes, az egy mellékes dolog itt, de azért rendes ez is.

Kár, hogy a Körútról nem lehet belesni, mert itt is ez az idegesítő, matt drótüveg van az ajtóban. Takargatni kell a jó dolgokat. Nem vagyok szakavatott a témában, de szerintem a betörők nem úgy törnek be valahova, hogy benéznek a lépcsőházba: ú ez király lesz. Szóval hagyjuk már ezt a vacakolást, azért csupa üveg az ajtó, hogy be/ki lehessen látni.

Na, én itt azt látom, hogy nagyméretű, fekete-fehér kockás kő van a padlón, amit imádok, és itt vannak a kukák, amit utálok, de legalább a postaláda oké.

A lift a lépcső mellett érhető el, a lépcsőn fölmenve furcsa pihenőn találjuk magunkat, ami egy lehangoló udvarra néz:

Balra valami lefalazott átjáró van valahová, szerintem a szomszéd házba, ami régen ide tartozott, most már leválasztották, de ez csak tipp. Aztán elhagyva ezt a szomorú félemeletet, az általános szint már sokkal jobb:

Pillérvázas.

Érzem, hogy nem vagyok meggyőző, ha csak így magában azt állítom, hogy ez a ház menő. Az a baj, hogy a lakók telehordták szarral a lépcsőházat, minden emeleten volt egy szekrény vagy egy izé, mindenki ide köti le a bringáját, és ezért olyan putri hangulatú az egész. Mégis azt mondom, hogy zsír, először is a már emlegetett kockás padló miatt, aztán mert titokban végigvonul az egész házon a narancssárga, ami kívül a homlokzaton is megvan és belül a mozinál is. Itt sajnos csak nyomokban található meg, de legalább valamennyire látszik, pl a pilléreken. Aztán van itt ez a progresszív korlát:

Ez a jobbra-balra hajtogatott buszkapaszkodó:

és ez a drótháló, amivel a korlát ki van töltve.

Továbbá vannak itt ezek a legömbölyített falak:

És ez a fekete-fehér világ a padlóval, a szegéllyel és a lépcsőfokokkal. Fel kéne újítani, nem vitás, és pont olyan hangulatban, ahogy a mozi/színház részt, mert így lesz egybefüggő, koherens cucc az egész, mint ahogy Kozma azt eredetileg elgondolta.

A lépcsőház világos, mert nem görcsöltek azon, hogy minden hasznos területet beleszuszakoljanak a lakásokba, inkább csináltak egy kellemes közlekedőt. A lépcsőház és az előtér ugyanúgy az otthon része, mint a lakás.

Sajnos a belső udvar nem a legszívderítőbb dolog itt:

:( Hát kár.

Margit körút 8-10, OTP

Ezt a házat is régóta nézem, aztán gondoltam, ma Szerencse Nap van, megpróbálom. Nem jött senki, de volt fogorvos a házban, és ők mindig kinyitják a kaput kérdés nélkül. Szóval ez az a ház, biztos, hogy ismeritek, ahol 90°-ban kanyarodik a villamos a híd felől:

Csak ezektől a színes homlokzati kerámiáktól csúnya, esküszöm. Amúgy tök jó lenne. Kétféle dolgot olvastam erről a házról, egyrészt valaki írja egy blogon, hogy lottóház volt (az ötvenes években berendezett lakást lehetett nyerni a lottón), aztán azt is olvastam, hogy ez mindig is az OTP társasháza volt, nem tudom. Azt hiszem, Dúl Dezső tervezte 58-60-ban, akinek már meglátogattam egy házát szintén a Margit körúton, az egyértelműen jobb ház, már csak azért is, mert az egy kicsit előkelőbb, itt meg bizony tömegnyomor van. Mindent elkövet egyébként, hogy jó legyen a lépcsőház, hasonlóan az említett másik házához, itt is galériás az előtér:

Nem adja vissza, de nem volt rossz itt lenni, csak nem tudtam sokat fotózni, mert épp valaki itt takarított. Az általános emelet is kellemes, szép világos meg ilyenek:

Úgy látszik, Dúl imádta ezt a padlómintát, a másik házában is ilyen volt... Én úgy gondolom, hogy kézzel raktak le minden egyes kis darabot. Szóval azért van itt tömegnyomor, mert ebből a térből elérhető kb 4 db, vélhetően tisztességes méretű lakás, de innen ki lehet menni egy függőfolyosóra, ahonnan további, valószínűleg elég ócska lakások nyílnak jó sűrűn egymás mellett.

A folyosó végén egy másik, kisebb lépcsőház van, az zárva volt, így nem tudtam megnézni, pedig halált megvető bátorsággal (az első emeleten...) végig mertem menni egyedül ezen a tetves folyosón anélkül, hogy áldoztam volna a tériszony oltárán. Nos, én laktam ilyen oldalfolyosós házban, ahol a lakás gyakorlatilag a vakvilágba nyílik, és semmi bajom nem volt ezzel, viszont azért ez nem egy jó megoldás. Végülis én megértem, van itt ez a rohadt hosszú tömb, az elején és végén 1-1 lépcsőházzal, nem akartak több lépcsőházat belerakni, helyette egy hosszú folyosóról érhetők el a valószínűleg elég szar, csőszerű lakások, ráadásul jól be lehet látni innen a konyhába. A kilátás az szuper egyébként, a Vár is látszik a legfelső emeletről:

Hát ezen a fotón pont nem látszik, de ott volt, én láttam.

Amúgy van itt egy csomó apró dolog, ami sokat javít itt az ember hangulatán, pl a lépcsőház korlátja valamiért üvegből van (lehet, hogy nem teljesen ilyen üveg volt benne eredetileg?)

És üvegtégla fal biztosítja itt a természetes fényt.

Amikor kiléptem innen, azt gondoltam, hogy na, ez egy jó kis ház volt, pedig mennyire nem szeretem kívülről. Aztán ahogy most gondolkozom róla, kezd megint nem tetszeni, de összességében talán az van, hogy adott volt ez a tömb, sok lakást kellett beletenni, de az építész ahol tudott, lelket csempészett az épületbe anyagokkal, fénnyel, téralakítással.

Török utca 7. - Frankel Leó utca 26.

Az utolsó ház ott van, ahol a Török utca és a Frankel Leó utca összeér, az Irgalmasrendi kórházzal szemben. Lehet, hogy csak gyerekkori nosztalgia, de imádom ezt a házat, mindig is imádtam!

Biztos vagyok benne, hogy ez egy ismert épület ismert építész által, de nem találtam sehol, se neten, se a jegyzeteimben, se könyvben. A földszintet egy könyvtár foglalja el, a hatalmas ablakokon be lehet látni, ez a kukkoló típusú embereknek, mint én, nagy öröm. Annyira zsír ez a sok megtört üvegfelület, és ezek a nagy, beépített loggiák, nem tudom, hogy eleve így tervezték, vagy utólag egyöntetűen beüvegezték az erkélyeket - mindenesetre ezúttal nem vagyok mérges a loggia beüvegezésére, mert egységes a pofája és nem kelt rendetlen hatást. Meg a tetőn is vicces ez a bordás cucc. Hát szóval régóta nézem ezt a házat, aztán gondoltam, ha ma Szerencse Nap van, akkor ide is bemegyek, és így is lett, mert szerencsére itt is volt egy fogorvos. Több szempontból is király a lépcsőház. Egyrészt világos:

Aztán a lépcsőkarok alja nem sík, hanem lépcsős, nekem ez is bejön, nyilván a technológiából is adódik, de a technológia kiválasztása is egy döntés.

És háromszög alakú a lépcsőház. Azt hiszem, nem is láttam még ilyet eddig.

Eh, micsoda alumínium kapaszkodó...

Beszálltam a liftbe, azt hittem, épp akkor takarították, de aztán láttam, hogy egy wc-illatosítót telepítettek ide, hogy illatos legyen a lift xD

Minden emeleten volt egyébként egy bicaj, amit a korláthoz kötöttek ki, ezek szerint nincs biciklitároló (kukatároló se), há' mindegy.

Ez meg itt a furcsázós tető, hogy mi értelme, nyilván semmi, de jó :)

Hát ez volt, nagyon megörültem ezeknek a házaknak, mert... hát mert tök jók.

-teti

süti beállítások módosítása