Nemrég egy ismerősöm jóvoltából Zürichben tölthettem pár napot. Sem az odaút, sem a visszaút nem ment zökkenőmentesen: odafele a metrónál vettem észre, hogy otthon hagytam a telefonom, majd beragadtam a liftbe, de végül simán elértem a vonatot, ahol persze ültek a helyemen, de mondtam nekik, hogy tipli van... Visszafelé pedig törölték a vonatomat, így át kellett íratnom a jegyet a következő napra, mert nem akartam Bécsben tölteni az éjszakát egy hotelben.

Mindegy, szóval végül három teljes napot töltöttem városnézéssel, és az alábbi tapasztalatokra tettem szert.

Imádom a Régi posta utcai Mekit, mert patinás és viszonylag félreeső; itt mindig megpihenek, ha a Váci utcai üzletekben nézelődöm. Így volt ez azon a napon is, amikor egy barátomat becsábítottam a Mekivel szembeni házba, amiről régóta sejtem, hogy jó, és tényleg így van. Sokat néztem ezt a házat, két dolog fogott meg benne kívülről:

A narancssárgával keretezett szalagablakok:

És egy postakocsis dombormű:

Helló mindenki, június 23-án lett két éves a Házakban Jártunk blog. Tavaly, az első szülinapján még jobban meghatódtam, jobban visszatekintettem, most kicsit kevesebbet törődtem ezzel a hobbival, így ezúttal nem fogok a könnyeimben fuldokolni meghatottságomban. De hiszen ez az embernél is így van, nem igaz? Ó, a kis Bendegúz 1 éves, ó, 2 éves, ó, 5 éves... Nem tudom, mi az az életkor, amikor már Bendegúz életkora érdektelenné válik. Hamarabb, mint illene, az biztos. 

Mi történt az elmúlt egy évben? A blog szempontjából nem sok minden. Átköltöztettem az egészet a blogspotról a blog.hu-ra, amit kicsit megbántam már, mert a blog.hu szorosan összefonódik az Indexszel, én viszont elhatárolódom ettől a hírportáltól. Semmi másról nem szól az Index, mint a pánikkeltésről, és ehhez összehordanak hetet-havat, aminek a fele sem igaz, de mindenki beveszi, mert olyan jól odamondogatós faszagyerek stílusban van előadva. A blog tartalmát illetően - bár jóval kevesebb bejegyzés készült - a nyersanyag sokkal jobb volt; érdekes házakat néztünk meg. Kedvenceim a Dohány utcai babaház, Pannonhalma, Fő utcai pontház, Újpalotai víztoronyház, és a Maros utca. Ez utóbbihoz kapcsolódik korban a mai ház is, ami 1958-59-ből maradt fenn és az Árpád fejedelem útján található.

Régóta nézem ezt a házat, mindig érdekelt, hogy milyen belül, mert kívülről nagyon figyelemfelkeltő. Ivánka András és Klicsó László tervezte a KÖZTI égisze alatt. Ivánkáról annyit tudni, hogy a modernizmus elkötelezett híve volt, és munkáit legfőképpen a svédországi tanulmányútja inspirálta. Talán innen van a tégla-mániája is, amit más épületén is látni.

A Maros utca elején van egy lakóház, ami mindig nagyon vonzott, nemrég pont be tudtam menni. A legfelső szinten van egy szeme, amivel nézi a Krisztina körutat és a Maros utcát.

Ebben a Kossuth téri impozáns lakóházban már jártunk egyszer, de most ismét lehetőségünk nyílt belógni. Mivel már írtam róla, ezért most csak pár új képet mutatok, kicsit jobbak, mint a múltkoriak.

Ez a kétszintes kapu a bejárat:

Egy barátom ajánlotta hónapokkal ezelőtt, hogy nézzük meg az 1975-ben Tenke Tibor munkájaként épült víztoronyházat Újpalotán, és csak most jutottunk el odáig, hogy nyélbe tudtuk ütni a dolgot. A ház elég messze van a belvárostól (Nyírpalota út 71., 7-es busz végállomása), kicsit már vidéken éreztük magunkat, itt ugyanis már szóba elegyednek az emberrel a buszon. A cél eltéveszthetetlen volt, mert a víztoronyház nagyon magas (60 m), mindenhonnan látszik a környékről:

 Azt hiszem, egy szóval le lehet írni ezt a házat: borzasztó. Borzasztó érdekes, borzasztó nagy, borzasztó rossz és borzasztó jó. Érdekes, mert ennek elsődleges funkciója eredetileg víztorony, ma már csak lakóházként funkcionál. Micsoda elvetemült ötlet egy víztornyot körbeépíteni lakásokkal? Emiatt aztán - ahogy az előbb írtam - nagyon magas. A lakások nem tudom, milyenek lehetnek, gyanítom, hogy elég rosszak, főleg mert sötétnek tűnnek:

Én nagyon szeretnék szép házakról írni, de ez a ház itt épp nem ilyen.

Nem is tudom, mit mondhatnék. Igazából az egész környék ilyen, de ez a ház a leges-legilyenebb. Azon gondolkozom, hogy kell-e erről a házról írni, mert az, hogy szerintem csúnya, az nem számít. Nem érdekes a véleményem - vagyis nekem az, de egy félig-meddig ismeretterjesztő blogban az, hogy csúnya valami, nem érv. Végül arra jutottam, hogy kell róla írni, mert pontosan meg lehet fogalmazni, hogy mi a gond és nem pedig vagdalkozni, hogy így csúnya és úgy csúnya.

Tegnap a címben említett, kevésbé ismert MÁV telepet néztük meg.

Ez a MÁV dolgozóinak épített telep egy elég rossz környéken, az MTK stadionnal szemben található. Nem ilyen rendezett, mint amilyennek ezen az axonometrián tűnik, nagyon lehangoló, szedett-vedett, lepukkant szegény környék. Nyilván nem tett jót a hangulatunknak, hogy november végén, nyúlós, ködös, orrfolyós időben mentünk, de talán így még nyilvánvalóbb volt az amúgy is nyilvánvaló: hogy ez a hely nyomasztó.Több blogban is találtam erről a telepről sorokat, mindben oda vannak, hogy milyen nagyszerű és fantasztikus, és valaha biztos az volt, de ma már olyan, mint egy aszott öreg nő, aki az unokáinak bizonygatja, hogy ő annak idején ünnepelt szépség volt. 

Nem felejtettem el a blogot és a kedves olvasóimat sem, CSAK olyan megterhelő most a meló, hogy hazafelé menet már csak a járdát nézem, nehogy meglássak egy tetves házat, amiből épp eleget látok az irodában. Otthon - ha látom a leszálló repülőket - ülök a kanapén és azt képzelem, hogy inkább irányítótornyos vagyok és semmi közöm a házakhoz. Néha, jobb napokon, ha nem mindig leszegett fővel járok, olyankor néha látok lépcsőházakat, amik érdekelnek, de a monoton lépteimet se gyorsítani, se lassítani nem tudom, hogy elérjem az épp záródó kaput, úgyhogy csak egy fintorral elfordulok, hogy ne is lássam, amiről lemaradok.

Tuti, hogy mindenki ismeri ezt a házat a Fő utcában, aki minimálisan is érdeklődik az épített környezete iránt. 

Találtam egy hasonló blogot, mint ez, ahol valaki elég jól leírja, hogy mi a szitu ezzel a házzal... tulajdonképpen itt be is fejezhetném, mert valaki már tök jól leírta. Szevasztok! :D

...

Áh nem, én is leírom a saját szavaimmal, meg hátha még valami plusz dolgot hozzá tudok tenni.